Duna-híd épülhet Kalocsa és Paks között

Hosszas előkészítő munkák után november derekán konkretizálódott annak az új Duna-hídnak a pontos helye, melynek komplett tervezésére és statikai ellenőrzéseire a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már ki is írta az első közbeszerzési pályázatokat. Az új híd Kalocsa és Paks között ível majd át a folyó fölött, és az elképzelések szerint 3-4 év múlva adják át a forgalomnak.

A térségben már évekkel ezelőtt felmerült, hogy Bács-Kiskun és Tolna megye között szükséges lenne egy újabb közúti összeköttetés. Jóllehet nem messze, Dunaföldvárnál és Szekszárdnál már vannak hidak, ám ezek sem Paksot, sem Kalocsát nem kapcsolják be közvetlenül az ország kelet-nyugat irányú vérkeringésébe. Vélelmezhető, hogy az új építménynek az atomerőmű tervezett bővítése is lendületet adott.

Októberben már három lehetséges variációt lehetett tudni a híd helyszínéről; november derekára azonban az a változat bizonyult a leginkább életképesnek, mely a dunántúli oldalon az atomerőműtől kissé délre, Dunaszentgyörgynél vágna neki a Dunának, s az alföldi oldalon Foktőnél érne talajt, majd Kalocsától 2 kilométerre északra csatlakozna be az 51-es főútba.

A tervezési szakasz várhatóan 2017-ig, a kivitelezés 2017-től legkésőbb 2019-ig tartana — derül ki a Kalocsai Néplap november 13-i tudósításából.

Remélhető, hogy az új közúti összeköttetés nemcsak a tranzitforgalomnak kedvez majd, hanem a térség előtt is új perspektívákat nyit. A távoli jövőben akár intermodális átrakóállomást is létesíteni lehetne a tervezett építmény közelében, tekintettel arra, hogy a kalocsai Duna-part már most alkalmas nagy hajók fogadására, és a közeli Kalocsa-Foktő Ipari Parkban az országos vasúthálózathoz csatlakoztatott, normál nyomtávú iparvágány húzódik. Sőt, a tekintélyes méretű, egykori szovjet katonai repteret polgári gépek most is használják. Mindezeken túl a közvetlen közelben több jelentős termelő és szolgáltató cég székhelye fekszik, köztük Közép-Európa egyik legnagyobb növényolaj-gyára (Pannon Növényolajgyártó Kft.), s egy meghatározó fuvarozó-logisztikai vállalkozás (Qualitrans-Cargo Kft.).


Hídjaink a Dunán Budapesttől délre:

útszám a hídon
a híd neve
települések a két parton
az átadás éve
távolság Budapest belvárosától
M0-dél
Deák Ferenc-híd
Dél-Buda - Dunaharaszti
1990
18 km
M8
Pentele-híd
Dunaújváros - Dunavecse
2007
74 km
52
Beszédes József-híd
Dunaföldvár - Solt
1951
85 km
terv
terv
Paks-Kalocsa
2019
116 km
M9
Szt. László-híd
Szekszárd - Dusnok
2003
139 km
55
Türr István-híd
Bátaszék - Baja
1908
159 km
Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Nagy Imre Nagy Imre LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Ivanov György Ivanov György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Nagy Imre Nagy Imre LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Ivanov György Ivanov György S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft.