Szeptember 10-étől lezárások várhatók az M7-es Veszprém megyei szakaszán

Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál mintegy 400 méteren újul meg. A várhatóan két hétig tartó felújítás szeptember elején indul.

A felújítás során az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Balatonvilágos térségében mindhárom sávon marási-aszfaltozási munkákat végeznek. A munkálatok sávzárás mellett zajlanak, a forgalom egy sávon haladhat majd a Letenye felé tartó pályaoldalon, a munkaterület mellett sebességkorlátozás lesz.

A munkaterületnél szeptember 10-én, hétfőn kezdik a terelés kiépítését a szakemberek. Az első ütemben a belső sávon haladhat a forgalom, a második ütemben pedig a külső sávon mehetnek majd az autósok.

Az M7-es autópályán 2018. augusztus 24-én indult beruházás több ütemben zajlik, a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződik be.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-as telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

MKFE Kommunikáció

 

Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh Károly Németh Károly ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gál Sándor Gál Sándor Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh Károly Németh Károly ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gál Sándor Gál Sándor