Featured

A kormányzat előtt a Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi anyaga

Minden csatlakozó – köztük az MKFE is – aláírta, így 2018. november 9-én a Nemzeti Logisztikai Összefogás megküldte versenyképességi csomagját az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium tárcavezetői részére. Bíró Koppány Ajtony, a kezdeményezést koordináló MLSZKSZ főtitkára történelminek nevezte a logisztikai gyakorlat részeit képező szakmai szervezetek eddig példa nélküli összefogását.

„Elmondhatjuk szerénység nélkül, hogy a logisztika gyakorlati részeit összefogó szakmai szervezetek történelmet írtak, zárták soraikat, egységesen kiálltak a szakma fejlesztése érdekében. Olyat tettünk, amit eddig még soha! Képessé váltunk együtt fellépni, az egyes részterületek fejlődése érdekében. Ez nagyon nagy teljesítmény - ehhez kellettetek mindannyian!” – áll Bíró Koppány Ajtony levelében, amelyben egyben köszönetét fejezte ki a logisztikai ágazat résztvevői felé a konstruktív hozzáállás és az összefogás miatt.

A Nemzeti Logisztikai Összefogás anyag célja, hogy mielőbb álljon fel egy olyan munkacsoport amelynek tagjait a Kormányzat és a logisztikai szakma adja, és megkezdődjön az anyagban leírt problémahalmaz felszámolása.

Szabó György, az MKFE elnökének meghívására november 20-án az Egyesületünkhöz is ellátogat Palkovics László, az ITM tárcavezető minisztere, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár, hogy átvegye az MKFE nemrég elkészült Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatát, amely részletesen foglalkozik a Nemzeti Logisztikai Összefogás anyagban a közúti szállításra vonatkozó részekkel.



Kísérőlevél az ITM, a KKM és a PM tárcavezetőinek



A Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi csomagja

Az MKFE Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatának összefoglalóját   töltheti le.


MKFE kommunikáció

AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ivanov György Ivanov György "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ivanov György Ivanov György "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft.