Hatályba lépett az MKFE új Alapszabálya!

Tisztelt Tagjaink! Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy a Fővárosi Törvényszék 2023. július 7-i keltű határozatával az Egyesület 2023. május 20-i küldöttgyűlése által elfogadott» Alapszabály-módosítását elfogadta és nyilvántartásba vette. A módosított Alapszabály 2023. május 21. napjától hatályos és alkalmazandó azzal a kivétellel, hogy a kooptálásra és a póttagság intézményére vonatkozó rendelkezések először az Egyesület 2026. évi tisztújító Küldöttgyűlése előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatban kerülnek alkalmazásra.

Május 21-től hatályos a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének új Alapszabálya. A Törvényszék által befogadott szabályok – a 2023. május 20-i Küldöttgyűlésen véglegesített szövegezéssel – pontosítanak több, a tagsági jogviszonnyal kapcsolatos kérdést, mások mellett rögzítik, hogy a tag képviseletét nem természetes személy tag esetén vagy a törvényes képviselője, cégjegyzékbe bejegyzett egyéb képviselője vagy „szakmai irányító”-ja útján gyakorolhatja.

Fontos változás, hogy a továbbiakban az Egyesület tagjai jogosultak megismerni tagtársaik névsorát és az MKFE képviselőjük (vármegyei képviselő) elérhetőségét.

Az új Alapszabály – a jogszabályoknak való megfelelés érdekében – pontosítja a megválasztott tisztségviselők mandátumának időtartamát, és a Küldöttgyűlés döntése értelmében a továbbiakban a választott tisztségviselők azonos tisztséget egymást követően több cikluson keresztül is viselhetnek majd. A módosítást követően szigorodnak az összeférhetetlenségi szabályok, a jövőben nem lehet vezető tisztségviselő, illetve választott tisztségviselő az, aki az Egyesülettel, vagy az Egyesület többségi tulajdonában álló gazdaság társasággal munkaviszonyban áll.

A jogszabályoknak való megfelelés érdekében az új Alapszabály 90 napról 45 napra csökkenti a tisztségviselő-választás tárgyában tartandó Küldöttgyűlés időpontjáról való tájékoztatás időtartamát, és a Küldöttgyűlés hatáskörébe utalja az Egyesület választott tisztségviselőinek és testületeinek ügyrendjét szabályozó Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadását. Az Egyesület Munkaszervezetének Működési Rendjéről szóló szabályzat elfogadása elnökségi hatáskör marad.

Az elfogadott szabályok szerint a Küldöttgyűlés – a személyi kérdések kivételével – nyílt szavazásokkal hoz döntéseket. Az új Alapszabály emellett szigorít is a szavazás szabályain, kimondja, hogy az Egyesület valamennyi tagját küldöttnek kell tekinteni abban az esetben, ha a szavazás tárgya az Egyesület feloszlásának kimondása, más egyesülettel való egyesülése, valamint az Egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a vagyonról történő rendelkezés. A szavazás ezekben az esetekben akkor érvényes, ha az Egyesület valamennyi tagjának ¾-e érvényesen szavaz, és ha a szavazatok ¾-e a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Ilyen tárgyában összehívott Küldöttgyűlés pedig csak személyes részvétellel tartható meg.

Jelentős, a 2026-os tisztújító küldöttgyűléssel életbe lépő változás, hogy az egyes testületeknél a választást követően esetleg kieső tagokat egy póttag megválasztásával, majd szükség esetén kooptálással lehet biztosítani. További létszámcsökkenés esetén azonban továbbra is a soron következő Küldöttgyűlésen, választás útján kell a tesztület létszámát kiegészíteni.

Kiegészültek és pontosításra kerültek a Választási szabályok (I. számú melléklet), mások mellett a küldöttek és vármegyei képviselők választásának szabályai, a választásokat megelőző jelölési időszakra vonatkozó rendelkezések, és az egyes tisztségek választási fordulóinak előírásai.

Szintén fontos változás, hogy a továbbiakban megszűnik az árufuvarozók és személyszállítók tagdíjának differenciálása – 2023. második félévétől egységes tagdíjmegállapítást ír elő az új Alapszabály –, továbbá 2024-től automatikus infláció- vagy deflációkövető tagdíjmegállapítást vezet be az Egyesület. A tagdíjfizetés vonatkozásában pontosításra került, hogy a tag minden év március 1-ig köteles a tagdíjmegállapítás alapját képező járműszámot igazoló dokumentum mindenkor hatályos másolatát megküldeni az Egyesületnek.  

A módosított Alapszabály elérhető az MKFE honlapján»

 

MKFE Kommunikáció

Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft.