Az MKFE alapítványa segíthet a bajban!

Az MKFE alapítványa segíthet a bajban!

2025-ben is már több tagvállalkozásunk fordult az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványhoz, hogy maguk vagy munkatársaik életében bekövetkezett váratlan események kapcsán segítséget kérjenek. Idén már munkából tartósan kiesett gépkocsivezető és elhunyt járművezetők családjai is részesültek támogatásban, amely komoly anyagi segítséget jelentett számukra a nehéz helyzetben.

Az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítvány 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az MKFE tagjainak, illetve azok alkalmazottainak (gépjárművezetőknek, fizikai munkásoknak, irodai dolgozóknak egyaránt), a munkavállalók közvetlen családtagjainak közúti személyszállítás és árufuvarozás során bekövetkezett baleseteket, nem várt eseményeket követően. A fuvarozó szakma veszélyes üzem, baleset bármikor, bárkivel történhet, de egy váratlan szerencsétlenség esetén jó tudni, hogy bizonyos veszteségek enyhíthetők alapítványi támogatással.


 

Milyen jellegű élethelyzetekben fordulhat az Alapítványhoz?

balesetből fakadó károk enyhítése
szociális segélyezés
megváltozott munkaképesség kompenzálása
haláleset
család és közeli hozzátartozók segítése
oktatás, átképzés támogatása
rehabilitációs foglalkoztatás
és egyéb támogatások

Lehet, hogy éppen most nincs szüksége segítségre, de tartsa észben: itt vagyunk! Az Alapítványt bármikor támogathatja!

Az MKFE tisztségviselői (elnökség, tanácsok és a különböző bizottságok tagjai) közül sokan tiszteletdíjuk felajánlásával havi szinten támogatják az Alapítványt. Ön ezek közül a módok közül választhat:

  • Ajánlja fel adója 1%-át! Adóbevalláskor a közhasznú alapítványoknál írja be ezt az adószámot: 18176850-1-42
  • Egyszeri befizetéssel a 12100011-19036506-00000000 számlaszámra (Gránit Bank). Az adomány leírható az adóból.
  • Vásároljon matricát 1000 forintért. A legkisebb összeg is nagy segítség a bajban!

 
Ha kérdése van, keresse munkatársunkat, Mohácsi Anikót a +36-20-262-4376 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen!

 

KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gál Sándor Gál Sándor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KOPP KFT. KOPP KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gál Sándor Gál Sándor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KOPP KFT. KOPP KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.