Újra nyitva a doveri kikötő, de csak negatív eredményű Covid-teszt után lehet belépni a terminálba

A doveri kikötő (helyi idő szerint) december 22-én 23:00 órától újra megnyílt, de kizárólag azok léphetnek be a terminálba, akik rendelkeznek negatív Covid-teszt eredménnyel – áll a Port of Dover közleményében ». Az árufuvarozás újraindításának feltételeiről a brit és francia fél tegnap éjszaka állapodott meg ».

A teherforgalomban közlekedő járművek sem léphetnek be közvetlenül a kikötőbe, amíg a gépjárművezetők nem rendelkeznek érvényes és negatív Covid-teszttel. A hivatásos, teherforgalomban közlekedő gépjárművezetőknek a belépéshez elég egy negatív gyors (antigén) teszt is. Amennyiben a gyorsteszt eredménye pozitív, úgy Kent-ben PCR tesztet kell elvégeztetni, annak eredményét megvárni, és pozitív eredmény esetén az Egyesült Királyság területén 10 napig karanténba kell vonulni. 

Akik még úton vannak az Egyesült Királyságon belül Kent felé, azoknak először Manstonba (repülőtér) kell menniük, ahol elvégzik a gépkocsivezetőkön a gyorstesztet (kb. 30 perc). A negatív eredmény birtokában indulhatnak el a doveri kikötőbe a járművek. Kivétel ez alól az a jármű, amely jelenleg az M20-on vesztegel, ezeknek a gépkocsivezetőit a helyszínen fogják tesztelni.

A kompjáratokkal kapcsolatos információkért mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot a komp üzemeltetőjével:

P&O Ferries:  https://www.poferries.com/en/help »

DFDS - https://www.dfds.com/en-gb/passenger-ferries/customer-service/contact »

Friss információk a Port of Dover www.doverport.co.uk » webhelyén vagy a Twitter @PoD_travelnews » oldalon érhetők el.


Az Eurotunnelben a vonatközlekedés reggel 7 órakor indul újra ». A szolgáltató közleménye szerint itt is feltétele a terminálba lépésnek a negatív Covid-teszt, amelyet a fent leírtak szerint végeznek el a brit egészségügyi hatóságok.


Vezetési- és pihenőidő szabályok könnyítése


A fennakadások miatt az alábbi könnyítéseket léptették életbe » a brit hatóságok 2021. január 22-ig:
- a napi vezetési idő 9 óra helyett 11 óra lehet;
- napi 9 órás pihenőidőket elengedő tartani;
- heti vezetési idő 56-ról 60-ra, a kétheti 90-ről 96-ra nő;
- a heti pihenőidőket elegendő az előző heti pihenő végétől számított 7x24 órán belül megkezdeni (két héten belül a két heti pihenőidőnek meg kell lennie);
- az OPERATION BROCK miatti sorban álláskor a 45 perces szünet felosztható 3 db legalább 15 perces szünetre.



MKFE Kommunikáció

STV Kft. STV Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán STV Kft. STV Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán