Árvíz- és katasztrófahelyzet a németeknél és a cseheknél

Csehországban és Németország déli részén kiléptek medrükből a folyók, miután május utolsó napjaiban és június első hétvégéjén rengeteg csapadék hullott a térségben. Passau óvárosában víz hömpölyög az utcákon csakúgy, mint Prágában. A víz települések külterületein is sok utat árasztott el.

Az mno.hu képes beszámolója »

 Nyugat-Európai árvízjelentés (videotar.mtv.hu) »


 
A Dunán árhullám indult el, mely június 3-án Pozsonyhoz ért, s Magyarországon is útlezárásokat tesz majd szükségessé. Mint korábban beszámoltunk róla, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem — hatósági minőségben — tavasszal megkérte egyesületünktől a budapesti székhelyű sajátszámlás és díj ellenében fuvarozó vállalkozások elérhetőségeinek listáját arra az esetre, ha a fővárosban mozgósítani kellene a tehergépjárművel rendelkezőket egy esetleges dunai árvíz elleni védekezésnél.

Megelőzve azonban bármiféle rémhírt: közeledő árvízi katasztrófáról vagy közvetlen vészhelyzetről nincs szó. A hatóság csupán adminisztratív előkészítésbe kezdett, hogy felmérje: a főváros mely területén milyen szabad fuvarkapacitással számolhat, ha arra szükség lenne. A fuvarozóknak egyelőre semmiféle teendőjük vagy kötelezettségük nincsen. A katasztrófavédelem a közeljövőben maga fog kapcsolatba lépni a vállalkozásokkal, ha szükséges. Ha a Magyar Állam a Duna tavaszi áradásánál esetleg igénybe venné a tehergépjármű-üzemeltetők szabad járműveit, azt természetesen díj ellenében tenné.

 

Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lévai László Lévai László Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lévai László Lévai László Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.