Tájékoztatás a Moldova/Transznisztria felé történő fuvarozáshoz

Tisztelt Árufuvarozók!
 
A Külügyminisztériumtól kapott tájékoztatás alapján, korábbi tájékoztatásunkkal összhangban ismételten felhívjuk a figyelmüket, hogy a Moldova területére történő fuvarozás során fokozott figyelemmel járjanak el az útvonal megválasztása során.

A konzuli tájékoztatás szerint az Ukrajna felől a Moldovai Köztársaság Dnyeszterentúli Területére történő belépés (áruszállítás), majd ezt követően a Moldovai Köztársaságnak a Dnyeszterentúli Területtől eltérő elhagyása (például Románia felé) határ- és vámrendészeti problémákat okozhat, és eljárást vonhat maga után. A moldovai fuvarok teljesítésekor tehát kizárólag a Chisinau ellenőrzése alatt álló határállomásokat vegyék igénybe beléptetés és vámkezelés céljából, különös figyelemmel a szakadár Dnyeszter-melléki területekre szánt szállítmányok esetében. Ettől eltérő esetben a moldáv hatóságok pénzbüntetéssel sújtják a fuvarfeladatot végrehajtó vállalkozást.
 
Amennyiben mégis Ukrajna felől lépnek be  Transznisztria területére, ügyeljenek arra, hogy a kilépés is ugyanazon az útvonalon történjék, elkerülendő a fenteikben vázolt problémákat.

A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. WSZL WSZL GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki János Teleki János Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. WSZL WSZL GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki János Teleki János Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft.