Gépkocsivezetők vezénylése oltásköteles olasz vagy más területre

Mint korábban jeleztük, Olaszország arra készül, hogy 2021. október 15-től az országban történő munkavégzéshez oltási igazolványt kér a munkavállalóktól. Mivel egyértelmű és hivatalos állásfoglalás ebben a kérdésben még nem látott napvilágot, egyelőre úgy is értelmezhető a rendelkezés, hogy az oltási igazolványt azoktól is elkérhetik a munkahelyeken, akik nem az adott vállalkozás munkavállalói, de valamilyen ügyben be kell lépniük a cég telephelyére, ide értve pl. a nemzetközi gépkocsivezetőket is, akik le- vagy felrakóhelyre érkeznek.

Ha Olaszországban az október 15-től előrevetített szabályokat valóban alkalmazni fogják, és ezen – pl. kivételek beemelésével nem változtatnak – akkor a fuvarfeladatokat ennek megfelelően kell szervezni.


Mivel a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján Olaszország is az EU által jóváhagyott vakcinákat fogadja el, javasoljuk, hogy azok a gépkocsivezetők, akik Sinopharm oltással rendelkeznek fontolják meg a harmadik, emlékeztető oltás felvételét, Janssen vakcinából, amelynek már egy dózisa is megfelel az EU előírásoknak.

Az MKFE álláspontja szerint a magyar Kormánynak gyors fellépéssel meg kell akadályoznia, hogy a nemzetközi, azon belül olasz viszonylatban tevékenykedő vállalkozások működése ellehetetlenüljön azért, mert munkavállalóik a hazánkban elérhető, engedélyezett és erősen szorgalmazott Sinopharm vagy Szputnyik vakcinát vették fel. A probléma megoldása érdekében az érdekképviselet levélben fordul Szijjártó Péterhez, felkérve a külügyminisztert arra, hogy határozottan lépjen fel az EU-ban és az olasz kormányzatnál is a szolgáltatások szabad áramlását akadályozó gyakorlat bevezetése ellen.


Egyesületünk 2021. október 11-én levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez annak érdekében, hogy az orosz (Szputnyik) ill. kínai (Sinopharm) készítménnyel oltott hivatásos gépjárművezetők is ugyanolyan járványügyi elfogadottságban részesülhessenek, mint azok, akik nyugati oltásokat kaptak, hiszen az áruk szabad áramlását mindenképpen biztosítani kell.


MKFE Kommunikáció

CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kolesza György Kolesza György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lévai László Lévai László Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kolesza György Kolesza György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lévai László Lévai László Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft.