Bajorország pillanatnyi forgalmi helyzete térképen

Bajorország pillanatnyi forgalmi helyzete térképen

Németország bajor tartománya folyamatosan fejleszti a közúti forgalom pillanatnyi helyzetét mutató interaktív térkép informatikai hátterét. A forgalmi kameraképeket is mutató internetes felület, valamint az okostelefonra letölthető térképes alkalmazás a fuvarszervezők és diszpécserek mellett kiemelten hasznos mindennapi segítség lehet azoknak a busz- és kamionvezetőknek, akik Bajorországot rendszeresen járják. A térképes alkalmazással útmenti pihenőhely is kereshető!


A rendkívül jól használható elektronikus felületet a Bajor Állami Lakásügyi, Építési és Közlekedési Minisztérium tartja üzemben. A közlekedők a weboldal menüjében kis piktogramok révén kapnak tájékoztatást az utak leterheltségéről, a forgalom helyzetéről stb., melyet kameraképek útján is meg tudnak tekinteni.


A honlap a Baustellenkalender menüből elérhető térképen jeleníti meg Bajoroszág úthálózatának éppen zajló útépítési munkálatait, a közlekedési fennakadásokat és tereléseket. A baloldali menüben lenyíló fülecskékben egy-egy útlezáráshoz alternatív kerülőútvonalakat ajánlanak.


A buszosoknak és árufuvarozóknak szintén külön menüpont (Gütervehrkehr) szolgál a nagy logisztikai központok, áru-átrakóhelyek és kombiterminálok térképes megjelenítésére, emellett itt lehet buszos és kamionos pihenőhelyeket keresni (a baloldali infó-menü lenyitható részében apró piktogrammok jelzik, hogy a helyszínen van-e mosdó, tusoló, étterem, bankautomata, benzinkút, wifi stb).


Ha Ön magyar nyelven szeretné tallózni az oldalt... Ha magyarul szeretné megjeleníteni a honlapot: 1. nyissa meg Google Chroome böngészőben az oldalt! » 2. helyezze az egér kurzornyilát a képernyőn egy üres területre » 3. kattintson az egér jobb gombjával » 4. a megnyíló menüből válassza ki a "fordítás magyar nyelvre" parancsot » 5. nyomja meg azt az egér bal gombjával » 6. ha jól csinálta, akkor az egész internetes honlap teljes tartalma magyar nyelven jelenik meg. (Ezt a módszert bármelyik idegen nyelvű, külföldi honlapnál alkalmazhatja!)


A térkép akár okostelefonra is letölthető mobilapplikáció formájában. Használja Ön is! Küldje tovább munkatársainak!


bayerninfo.de


Forrás: Bayerisches Staatsministerium für Wohnen, Bau und Verkehr

 

Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.