Tisztelt Tagjaink! Az MKFE új Alapszabálya az Egyesület működését megyei szinten is szeretné erősíteni, ennek érdekében az alapdokumentum megyei szintű működést, és megyei képviselők megválasztását is lehetővé tette. Az MKFE Békés megyei képviselője, Szappanos György máris megkezdte a megye első tagi találkozójának szervezését, amelyre ezúton tisztelettel meghívja az MKFE Békés megyei tagjait.
Hírek
Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a belga útdíjat illetően változások állnak be 2018. január 1-től. Ez érinti az útdíjak mértékét, a díjköteles járműveket, valamint új díjköteles szakaszok jelennek meg.
Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy a NAV bejelentése szerint januártól még nem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezetek számára, a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal.
A NAV annak érdekében, hogy a felhasználók meg tudják ismerni a rendszert 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be.
Tagjaink tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett várakozási idővel kell számolni a román és ukrán határszakaszokon, ami esetenként eléri akár a 24 órát is.
2017. december 20-án az Európai Unió Bírósága döntést hozott a gépjárművezetők rendszeres heti pihenőidejének kabinban való eltöltéséről. Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a bírósági döntés kimondja, hogy a közúti közlekedés ágazatában a járművezetők a nekik járó rendszeres heti pihenőidőt (45 órás) NEM TÖLTHETIK járművükben.
A tavalyi év végétől már elővételben is megvásárolhatók a következő évre érvényes megyei és éves autópálya-matricák. Idén is megvásárolhatja elővételben a 2018. évi éves országos és éves megyei autópálya-matricát. Előértékesítésben 2018-ban a díjak nem változnak.
Tisztelt Tagjaink! Szankciók és gyakorlatilag ellenőrzési visszajelzések hiányában a nyugati minimálbérügyek körül látszólagos nyugalom honol. Valójában a háttérben készülődnek az új, egységes európai játékszabályok, amelyek gyökeresen átalakíthatják az uniós fuvarpiacot. A tagállamok képviselőiből álló Tanács már nyár óta dolgozik a javaslatokon, a másik jogalkotó szerv, az Európai Parlament pedig a következő hetekben kezdi meg az érdemi munkát. Az IRU kompromisszumos törekvései megosztott árufuvarozói tagsága körében mindeddig eredménytelenek maradtak, a személyszállításról pedig érthetetlenül kevés szó esik.
Az MKFE kijelölt kapcsolattartójának bejelentései alapján a Nemzeti Adó és Vámhivatal 2017-ben csaknem 5 millió forint bírságot szabott ki lerakóhelyi ellenőrzések keretében.
Csütörtöktől szombatig közlekedési korlátozások várhatók Romániában, Bukarest környékén az I. Mihály király halála miatt elrendelt 3 napos gyász, illetve a temetés miatt.
A Német Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztérium tájékoztatása szerint a helyi hatóságok (BAG - Bundesamt Für Güterverkehr) megkezdték a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti, kabotázs árufuvarozási feladatokat teljesítő járművek ellenőrzését.
Ahogy tagjaink már megszokhatták, a piacvédelmet szolgáló közúti ellenőrzőcsoport májusi felállítása óta a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály (KKEF) minden hónapban tájékoztatja Egyesületünket az aktuális eredményekről, helyzetről. A jogosulatlan fuvarozás kiszűrésére alakult egység 2017 októberében és novemberében 71 fővel volt jelen az utakon. Kiemelt feladatuk a külföldi honosságú nehézgépjárműveket ellenőrzése, különös figyelemmel az engedélyek meglétére, érvényességére.
Tegnap ért véget Isztambulban a 2018-as engedélykontingensekről szóló, kétnapos vegyesbizottsági ülés, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Mosóczi László helyettes államtitkár, és Kovács Kornél osztályvezető, az MKFE képviseletében pedig Raffai Péter, az Árufuvarozási Tanács titkára vett részt. A tárgyalások során a török fél folyamatosan az engedélyszámok további növekedése mellett érvelt, az NFM azonban – az MKFE-vel egyeztetett álláspontjához ragaszkodva – elutasította ezeket az igényeket. Az ülés jegyzőkönyv aláírása nélkül, a 2017-es kontingens ideiglenes fenntartása mellett zárult.
A Magyar Közút Nonprofit NZrt. tájékoztatása szerint 2017. 12. 04-én megszűnt a rajkai és hegyeshalmi mérőállomások működése, melyek szerepét az előreláthatólag 2017. 12. 15-én megnyíló Lajta mérőállomás veszi át. A Magyar Közút felhívja a fuvarozók figyelmét, hogy a lajtai mérőállomásra – csakúgy, mint Zalakomár vagy Kéthalom esetében – csak megváltott engedéllyel érkezhetnek a túlméretes járművek.
2017.12. 07-én Somogyi Gábor főtitkár és Raffai Péter, az Árufuvarozási Tanács titkára a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tárgyalt a nemzetközi kétoldalú fuvarozási egyezmények felülvizsgálatát elvégző munkabizottság felállításáról.
Pencz Zoltán személyszállítási társelnök november 21-i személyes megbeszélése után, az MKFE főtitkára, Somogyi Gábor emlékeztető levélben hívta fel Tóth Andor közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár figyelmét azokra a személyszállító vállalkozásokat hátrányosan érintő problémákra, amelyek megoldása azonnali lépéseket kíván a kormányzati oldaltól.
