AZ MKFE DEMONSTRÁCIÓS BIZOTTSÁGA TOVÁBB FOLYTATJA MUNKÁJÁT!

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének Elnöksége 2014. december 12-én megalakította az MKFE Demonstrációs Bizottságát, azzal a céllal, hogy érdemi egyeztetésekre kerüljön sor a szakma képviselői és a kormány illetékesei között a közúti közlekedési szolgáltatói szakmacsoportot leginkább feszítő kérdések - úgymint az útdíj rendszerhez, a piacvédelemhez és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez kapcsolódó problémák - megvitatása és minél hatékonyabb megoldása érdekében. A bizottság tovább folytatja munkáját, melynek eredményeiről és további feladatairól az alábbiakban tájékoztatjuk tagjainkat:



Az útdíj rendszert érintő legsúlyosabb problémák kapcsán egyesületünk ismertette álláspontját Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, aki február 10-én fogadta Wáberer Györgyöt és az MFKE főtitkárát. A megbeszélésen jelezték, hogy a fuvarozók terhei jelentősen növekedtek az idei évben, hangsúlyozták továbbá, hogy a szektor ez irányú többlet-terhelését teljesen indokolatlannak tartanák.  Felhívták a figyelmet a versenyképesség-javító intézkedések folytatásának fontosságára, szorgalmazva az iparűzési adó újabb vizsgálatát.

A többi fuvarozó érdekképviselettel összefogva közös egyeztetéseket kezdeményeztünk Dr. Seszták Miklós miniszternél a legégetőbb kérdések, úgy, mint például a bírságolási rendszer, a Társadalmi Egyeztető Szervezet felállítása, valamint az utólagos útdíjfizetés ügyében.

 

Az EKÁER rendszer vonatkozásában egyesületünk főtitkára ismertette Varga Mihály miniszterrel a fuvarozók aggodalmait, kiemelve az ellenőrzésekkel és esetleges hatósági árulefoglalásokkal kapcsolatos dilemmákat. 

Egyesületünk más érdekképviseleti szervezetekkel együtt valamennyi fórumon és egyeztetésen hangsúlyozta, hogy a rendszer nincs kész, a piaci szereplők információk hiányában nem készültek fel az EKÁER-ből adódóan rájuk háruló többletfeladatokra. A Nemzetgazdasági Minisztérium mérlegelve az egyeztetésekbe bevont szervezetek álláspontját 2015. március 1-ig meghosszabbította az EKÁER rendszer "próbaüzemét".

A fentieken túl a fuvarozókat érintő legnyugtalanítóbb körülmények kifejtésével, továbbá azzal a határozott kéréssel, hogy az EKÁER-rel kapcsolatos jogalkotásba és további egyeztetésekbe az MKFE-t vonják be, az egyesületünk levelet juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

 

A piacvédelem hiányából adódó problémákat Ignácz József Péter elnökségi tag ismertette Dr. Seszták Miklós miniszterrel. 
Ezentúl az MKFE a magyar fuvarozói érdekeket szem előtt tartva és képviselve továbbra is jelen van a vegyes bizottsági üléseken,ám az, hogy egyesületünk csak tanácskozási joggal vehet részt az üléseken, behatárolja lehetőségeinket. 



Az Elnökség úgy értékelte, hogy bár a döntéshozók részéről az egyeztetések irányában pozitív irányú elmozdulás történt, de a bizottság eredetileg kitűzött céljai még nem valósultak meg, ezért szükséges, hogy tovább folytassák munkájukat.
 

Az útdíjból adódó problémák megoldása érdekében elengedhetetlennek tartják a bírságrendelet módosítását, versenyképesség-javító intézkedések meghozatalát továbbá Társadalmi Egyeztető Szervezet felállítását.

A hatékony piacvédelem megvalósulása érdekében létfontosságúnak ítélik meg a bilaterális kapcsolatok és engedélyek felülvizsgálatát, valamint az engedélyek megfelelő ellenőrzését.

Az EKÁER rendszer bevezetéséből adódó, a fuvarozók mindennapjait érintő problémák elkerülése érdekében úgy vélik, a legszükségesebb, hogy az ellenőrzésekkel és hatósági árulefoglalásokkal kapcsolatos dilemmák tekintetében mielőbbi választ kapjanak a közúti közlekedési szolgáltatók.

A személyszállító vállalkozások is várják az Őket jelenleg leginkább foglalkoztató problémák megoldását. Ezek közül elsődleges a 2017-es piacnyitásra történő felkészülés, az ezzel kapcsolatos előkészítő egyeztetések megkezdése. Különjárati területen pedig a jelenlegi két akut gondot a budapesti repülőtéri parkolás problematikái, valamint a megfelelő budapesti autóbuszos megállási lehetőségek hiánya jelentik.

HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Teleki János Teleki János Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lévai László Lévai László FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Teleki János Teleki János Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lévai László Lévai László FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft.