Featured

A magyar fuvarozók jövőjét is befolyásoló kérdőív kitöltésére kérjük tagjainkat!

Tisztelt Tagjaink! Az Európai Unió ebben az évben fogja kialakítani közúti szabályozási csomaggal (piachoz jutás, kiküldetés, vezetési és pihenőidők, kombinált fuvarozás, képzés stb.) kapcsolatos javaslatait. A jogszabályalkotás jelen szakaszában nagy jelentősége van annak, hogy minél több közúti fuvarozásban érintett fuvarozó (társas- és egyéni vállalkozás) véleménye, észrevétele, javaslata vagy akár kifogása jusson el az Európai Unió testületeihez. Az alábbi kérdőív kitöltésével Ön is véleményezheti, alakíthatja a készülő anyagot.

A közúti közlekedéssel kapcsolatos szociális kérdések jelenlegi szabályozásának felülvizsgálata (rendes és csökkentett heti pihenőidők, a rendes heti pihenőidő járművön való eltöltésének, kiküldetés alá tartozó időszakok kérdései) célegyenesbe érkezett. Jelenleg egy tanulmány készül, ami az intézkedési javaslatok várható hatásait vizsgálja.

A hatástanulmány eredményének befolyásolására, azaz a magyar közúti közlekedési alágazat érdekeinek megjelenítésére is lehetősége van az érintetteknek, amennyiben 2017. március 10-éig kitöltik a tanulmánnyal kapcsolatos kérdőívet.

 

A kérdőív, amelyet az online felületen kell kitölteni, IDE KATTINTVA>> érhető el.

Az MKFE által összeállított magyar nyelvű kitöltési segédletet INNEN>> töltheti le.

 

A kérdések jellemzően arra vonatkoznak, hogy az egyes javaslatok hatása milyen költségnövekedéssel, illetve többlet munkaerő, vagy járműbeszerzési igénnyel járna az Önök cége esetében. Noha a kérdőív érezhetően sok helyen szakmaiatlan, az ennek alapján készülő jogszabályok nagyban érintik majd a magyar fuvarozó vállalkozások jövőjét, ezért a kitöltés minden magyar vállalkozás számára különös fontossággal bír. Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a magyar közúti fuvarozói szakma érdekeinek a tanulmányba való beépülése érdekében a kérdőívet minél többen töltsék ki.

Az MKFE külön megköszöni, ha a kitöltött kérdőívet számunkra is megküldi. Ezt a kitöltés végeztével, az oldal alján megjelenő „Save as Draft” gombra kattintva teheti meg. Ezután vagy másolja ki a megjelenő linket, és küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, vagy kattintson a link alatt a „Send this link by Email” gombra, és ott adja meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címet.

 

Köszönjük az együttműködését!

 

MKFE kommunikáció

"PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kolesza György Kolesza György Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nagy Imre Nagy Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gerulus Kft. Gerulus Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. K és V KFT. K és V KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kolesza György Kolesza György Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nagy Imre Nagy Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gerulus Kft. Gerulus Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft.