A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt Wáberer György és Somogyi Gábor

Szeptember 12-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban – dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár meghívására - tárgyalást folytatott Wáberer György MKFE elnök, miniszterelnöki megbízott, Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára és a társ érdekképviseletek néhány vezetője.

A megbeszélésen dr. Homolya Róbert elmondta, hogy a közlekedéspolitika és a minisztérium számára a közúti fuvarozás ugyanannyira fontos terület, mint az infrastruktúra fejlesztés. Az EU Mobilitási Csomagjával kapcsolatos feladatokat érintve az államtitkár jelezte, hogy a jövő héten Tallinban sorra kerülő közlekedési miniszterek tanácskozása okán már most felélénkültek a diplomáciai kapcsolatok, ezért is kér minden tárgyalási „muníciót” az érdekképviseletektől. A felkérésnek eleget téve Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára a mai napon elküldte az államtitkárnak az IRU múlt heti, többek között ebben a témában megtartott ülésének összefoglalóját.

A TSM rendszer bevezetésével összefüggésben dr. Homolya Róbert aláhúzta, hogy az azzal kapcsolatban készülő miniszteri rendelet még tartalmazhat változásokat, ezért is kérte, hogy havonta kerüljön sor a mostanihoz hasonló megbeszélésekre, amelyeken az érdekképviseletek beszámolhatnak a tengelysúlyméréssel kapcsolatos tapasztalataikról, észrevételeikről és javaslataikról.

Somogyi Gábor felvetésére, miszerint aggályosnak látszik, hogy a külföldi szabálysértők valóban a hazai fuvarozókhoz hasonló elbírálásban részesülnek majd, az államtitkár elmondta: heteken belül megoldódik minden közúti ellenőri csoportnál a bankkártyás fizetés lehetősége, így elhárul az akadály a bírság azonnali beszedése, azaz meg nem fizetése elől. Ezzel egyidejűleg tovább erősítik a közúti ellenőri egység létszámát is.

Az MKFE főtitkára Homolya Róbert szavaira reagálva kiemelte, hogy a külföldi szabálysértőkkel szemben minden indokolt esetben élni kell a járművisszatartás lehetőségével, hogy a kiszabott bírságok valóban beszedhetők legyenek, és kellő visszatartó erőt jelentsenek a harmadik országos fuvarozók számára is.

Somogyi Gábor a megbeszélésen ismét jelezte, hogy lassan halad a de minimis program megvalósulása. Az államtitkár szerint dolgoznak a pályázati feltételek összeállításán, az erről szóló érdekképviseleti tárgyalások szeptember közepén kezdődhetnek meg.

Wáberer György miniszterelnöki megbízott a találkozón az engedélygazdálkodással kapcsolatban nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a fuvarozó társadalom csak az ukrán kontingens csökkentését támogatja a hamarosan sorra kerülő tárgyalásokon. A miniszterelnöki megbízott ezt követően azt erősítette meg, hogy kedvező visszhangja van a közúti ellenőrzéseknek, ugyanakkor ezúttal is a teljes létszám mielőbbi felállítását sürgette.

 

MKFE kommunikáció

Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Kolesza György Kolesza György N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Kolesza György Kolesza György N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.