A társadalmi felelősségvállalás és a szolidaritás fontosságára hívják fel a figyelmet az érdekképviseletek

„Az új koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésének több, a kormányzat konkrét gazdaságélénkítő intézkedésein túlmutató eszköze is lehet. Ilyen üdvözlendő kezdeményezés Dr. Nagy István agrárminiszter úr nyílt levele, amelyben – a magyar agrárium és az élelmiszergazdaság védelme érdekében – a közös társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet” – áll az MKFE és a NiT Hungary közös levelében, amelyet Schanda Tamás miniszterhelyettesnek (ITM) küldtek meg. Az érdekképviseletek arra kérik az ITM-et, hogy hivatalosan is kérje fel az árukibocsátó cégeket arra, hogy preferálják megbízásaik során a magyar székhelyű fuvarozó vállalkozásokat.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és az Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) továbbra is stratégiai célnak tartja a gazdaság működésének gerincét jelentő logisztikai lánc, ezen belül a közúti személyszállítás és árufuvarozás stabilitásának megőrzését, ezért arra kérjük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy forduljon nyílt levéllel, felhívással a hazai árukibocsátó cégekhez, termelő üzemekhez és az azokat összefogó szakmai, érdekképviseleti szervezetekhez, kamarákhoz, arra kérve őket, hogy fordítsanak több figyelmet és fektessenek több energiát abba, hogy megbízásaikkal elsősorban a magyarországi székhelyű fuvarozó vállalkozásokat keressék, biztosítva ezzel e vállalkozások működését.

A Schanda Tamás miniszterhelyettesnek megküldött levelet IDE>> kattintva olvashatja el.

MKFE Kommunikáció

 

 

 

 

 

 

szerződéskötés preferálására kell kérnie az ITM-nek és a magyar Kormánynak a megbízókat, ha ez rövid távon szembe megy az árukibocsátók üzleti érdekeivel. Békeidőben ugyanis ezeknek a nagy árukibocsátó cégeknek egy része komoly állami invesztícióban részesült, így állaspontunk szerint most joggal várható el tőlük a társadalmi felelősségvállalás, amelynek eredményeként munkahelyek tízezreit őrizhetjük meg az előttünk álló hónapok során.

 

Kérjük Miniszter Urat, hogy a magyar logisztikai ágazat, ezen belül a közúti szállítási alágazat biztonságának fenntartása és az ehhez közvetlenül és közvetve kapcsolódó százezres számú munkahely megőrzése érdekében hívja fel a hazai árukibocsátók figyelmét a fent jelzett összefogás, szolidaritás, társadalmi felelősségvállalás fontosságára, hiszen közös érdekünk az alágazat talpon maradása.

 

 

Budapest, 2020. április 15.

 

 

Támogató segítségüket megköszönve, tisztelettel:

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. K és V KFT. K és V KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. K és V KFT. K és V KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft.