Hétfőtől a magyar fuvarozók is demonstrálnak a záhonyi határon

Engedélyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrség azt a magyar fuvarozók által bejelentett demonstrációt, amelynek célja, hogy felhívja az Európai Bizottság és a magyar Kormány figyelmét az Európai Unió és Ukrajna, valamint Moldávia között megkötött, a közúti áruszállítást részben liberalizáló megállapodás súlyosan piactorzító hatásaira, amely magyar vállalkozások sokaságát hozta kritikus helyzetbe. A fuvarozók a megállapodás azonnali felülvizsgálatát és az ukrán-magyar szállításokban az engedélykontingensek visszaállítását, az ukrán fuvarozók hatékony és intenzív hatósági ellenőrzését kérik.
A fuvarozók 2023. december 11-én hétfőn, a 4-es főút győröcskei kereszteződése közelében kezdenek demonstrálni, hasonló módon, mint ahogyan azt az elmúlt hetekben a lengyel és a szlovák kamionosok tették.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete megérti az érintett vállalkozások elkeseredettségét, szolidaritást vállal a bajba jutott kollégákkal és az érintett tagvállalkozásokkal. Egyetértünk a megfogalmazott kérésekkel. A probléma megoldása érdekében az Egyesület minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz: a megállapodás megszületése óta – a súlyos piactorzító hatások» miatt – következetesen tiltakozunk» annak bevezetése ellen», tárgyalást kezdeményeztünk a V4 országok» társegyesületeivel, közösen léptünk fel és küldtünk állásfoglalást» az Európai Bizottság elnöke és az EB Közlekedési Biztosai felé, határozott fellépést kértünk» – és kaptunk is – a magyar Kormánytól Brüsszel felé e kérdéskörben, hatékony és intenzív hatósági ellenőrzést szorgalmazunk az ukrán fuvarozók és járműveik, valamint a hazai fel- és lerakóhelyekkel szemben, hogy kiszűrhessük a jogosulatlan tevékenységeket.

December 18-án ismét tárgyalóasztalhoz ül az Európai Unió és Ukrajna. Bízunk abban, hogy a jelenlegi merev elutasítás helyett az egyeztetésen elmozdulás történhet, és a magyar fuvarozók számára kedvezőbb irányt vesz az EU és Ukrajna közötti megállapodás felülszabályozása.

Ezzel párhuzamosan az MKFE megköszönte az Építési és Közlekedési Minisztériumnak és Csepreghy Nándor miniszterhelyettes úrnak az EU Közlekedési Tanácsában» való hétfői határozott felszólalását», és egyben arra kértük a tárcát», hogy Magyarország a bizottság első körös visszautasítása ellenére folytassa a hazai érdekek érvényesítéséért folytatott küzdelmét, továbbá keresse azokat az eszközöket, amelyek tagállami szinten biztosíthatnak lehetőséget az ukrán fuvarozók terjeszkedésének visszaszorítására.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes úrnak megküldött levelünket IDE kattintva» olvashatja teljes terjedelmében

Korábbi cikkeink a témában:

2023.12.05.: Záhony: kezdeményeztük a magyar kamionok soron kívüli kezelését

2023.11.29.: Deli Andor: „Nem hagyhatjuk cserben a közúti fuvarozóinkat!”

2023.11.17.: Régiós nemzetközi összefogásban szorgalmazzuk az ukrán engedélykötelezettség visszaállítását

2023.11.09.: Ukrán fuvarozók engedélyliberalizációja: uniós felülvizsgálat kezdeményezése

2023.10.27.: CEMT- és engedélygazdálkodási fejlemények

2023.09.06.: A GFM napirendjén a közúti határátkelők ügye

2023.04.21.: Piacvédelmi intézkedések a moldáv és ukrán fuvarozók hatékony ellenőrzésére

2023.03.03.: Fokozott ellenőrzést az ukrán és moldáv fuvarozókkal szemben!

2023.02.01.: Újabb magasszintű nemzetközi egyeztetés Záhony ügyében

2022.11.28.: Az IRU-ban is napirenden a záhonyi teherforgalom

2022.11.23.: A külügy segítségét kérjük a záhonyi várakozás csökkentésére

2022.11.07.: Kezdeményezés a járművezetők 90 napot meghaladó ukrajnai tartózkodására

2022.09.23.: Továbbra is napirenden a záhonyi határforgalom gyorsítása

2022.09.19.: Magyar-ukrán egyeztetés a határátkelőkről, napirenden Beregsurány megnyitása

2022.07.18.: Tájékoztatást kértünk az ASMAP UA-tól az ukrán fuvarpiac korlátozottságának hátteréről



MKFE Kommunikáció
Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gál Sándor Gál Sándor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gál Sándor Gál Sándor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.