Orbán Viktorhoz fordultak az ellátási láncok szereplői a januári útdíjemelés miatt

A november 30-án váratlanul bejelentett», rendkívül magas mértékű főútvonali útdíjemelés újragondolása, a nehézgépjármű forgalom úthasználati koncepciójának a szakmai szervezetekkel történő egyeztetése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak az ellátási láncok szereplői. Az elmúlt hetekben az MKFE – együttműködve a NiT Hungaryval – folyamatosan tárgyalt az Építési és Közlekedési Minisztériummal, arra kérve a tárcát, hogy a januárra tervezett díjemelést vonják vissza, vagy ütemezzék át, mert az súlyos csapást» mérne az alágazatra, de a továbbgyűrűző, infláció gerjesztő hatás miatt összességében a teljes nemzetgazdaságra és a lakosságra is. Az érdekképviseletek rámutattak arra, hogy egy ilyen hatású intézkedést nem lehet előzetese egyeztetés nélkül bevezetni. A vonatkozó jogszabályból következően várt inflációkövető (4,3 %) díjemelést brutálisan meghaladó (54%) tarifakorrekcióra nem tudtak felkészülni a piaci szereplők. A vállalkozásoknak esélye sem volt arra, hogy a megbízókkal egyeztetve beépíthessék a fuvardíjakba a kényszerű többletköltséget. Mivel az egyeztetések egyelőre nem vezettek érdemi eredményhez Egyesületünk a NiT Hungaryval, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségével, a Logisztikai Egyeztető Fórum szereplőivel, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségével, az Országos Kereskedelmi Szövetséggel és a Magyar Szállítmányozók Szövetségével összefogva levélben fordult a Miniszterelnökhöz, támogatást és intézkedést kérve a kialakult helyzet minden fél számára elfogadható módú rendezéséhez. (Frissített tartalom!)

A közös levelet aláíró szervezetek arra is felhívták Miniszterelnök Úr figyelmét, hogy az útdíjemelésre úgy kerülne sor, hogy ezzel párhuzamosan további, a vállalkozások hatékonyságát drasztikusan rontó, a költségeket pedig tovább emelő intézkedéseket vezet be az ÉKM. Ilyenek mások mellett az egyre több útszakaszon hatályba lépetetett 20 tonnás össztömeg-korlátozások», de nem világos az sem, hogy a január 1-től tervezett, kötelező tranzitútvonal kijelölés – amellyel a szakmai szervezetek annak átgondolt és egyértelmű szabályok szerinti bevezetése esetén egyetértenek – hogyan érinti a magyarországi céllal közlekedő járműveket.

A NÚSZ Zrt. weboldalán jelenleg sem elérhető» útdíjkalkulátorra vonatkozóan a levél rámutat arra, hogy emiatt „az ellátási láncban megszűnt a transzparens költségkimutatás, és a korrekt elszámolás lehetősége, ahogy a 2026-os évre jellemzően már szeptemberben és októberben megkötött megállapodásokban rögzített számok sem fedik le a valós szállítási költségeket. Sem a fuvarozók, sem az általuk kiszolgált partnerek nem tudják beárazni a szolgáltatásaik, termékeik tekintetében az 54 százalékos főútdíj-emelés valós költségeit, megállapodások híján a fuvarozók a járműveik leállítására kényszerülhetnek januárban”. 

A levél aláírói arra kérik a Miniszterelnököt, hogy a 2026. január 1-re tervezett díjemelés időpontját ütemezzék át, de legalább arra az időre halassza el a Kormány, ameddig nem áll rendelkezésre olyan kalkulátor, amely megteremti az alapján a valós fuvarozói költségek korrekt kimutatására, és alapja lehet a megbízókkal történő egyeztetéseknek.

A Miniszterelnöknek megküldött levelet IDE» kattintva olvashatja teljes terjedelmében.


Frissítés 2025. 12. 17. 13 óra 16 perc
Az ÉKM tárgyalásra hívja a fuvarozói szervezeteket
Közleményt adott ki ma délelőtt az Építési és Közlekedési Minisztérium, amely szerint a tárca  „tárgyalóasztalhoz hívja a fuvarozói szervezetek". Az ÉKM megismerve a fuvarozói szervezetek által megfogalmazott javaslatokat, nyitott a szakmai egyeztetésre - áll a közleményben –, erre figyelemmel 2025. december 22-re egyeztetést kezdeményez a fuvarozói érdekképviseleti szervezetekkel. „A szaktárca kész és képes a konstruktív együttműködésre, amely közös szakpolitikai célok mentén, a hazai fuvarozói szektor versenyképességének növelését, valamint a lakossági érdekek védelmét egyaránt szolgálja.”

A teljes közleményt IDE» kattintva olvashatja el.


Frissítés 2025. 12. 17. 17 óra 14 perc
Az érdekképviseletek sajtóközleményben reagáltak az ÉKM bejelentésére
Az MKFE és a Nit Hungary mindig nyitott volt» és a jövőben is nyitott a tárgyalásokra. A két szervezet a szakmai javaslatait – mások mellett a váratlanul kihirdetett, drasztikus útdíjemeléssel kapcsolatban megfogalmazott álláspontját is – időben, és többször eljuttatta a szaktárcához, megfogalmaztuk aggályainkat», amelyeket az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetni kívántuk az ÉKM-mel, de a tárgyalások – a tárca merev elutasítása miatt – ezidáig eredménytelenek voltak.

Az MKFE továbbra is elutasítja az 54 százalékos főútvonali díjemelés előzetes egyeztetés nélküli, váratlan bevezetését, és elvárja a szaktárcától, hogy az ezzel kapcsolatban felhozott szakmai érvek figyelembevételével nyissa meg a tárgyalás lehetőségét. Meggyőződésünk, hogy a magyarországi le- vagy felrakóhely nélküli nemzetközi tranzitforgalom autópályára és gyorsforgalmi útra terelése önmagában elegendő azokhoz a célokhoz, amelyeket a szaktárca kitűzött: a lakott területeken áthaladó tranzitforgalom csökkentése, és az útdíjbevételek növelése. 

Ugyanakkor az érdekképviseletek elutasítanak minden további, a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó intézkedést, mások mellett a főútvonalak drasztikus infrastruktúradíj-emelését, az előzetes bejelentés nélkül, és esetenként a vonatkozó szabályoknak sem megfelelő 20 tonnás össztömegkorlátozó táblák kihelyezését, a belföldi nehézgépjármű forgalom jelentős korlátozását. Ezek a döntések súlyos károkat okoznak a magyar fuvarozó vállalkozásoknak, nemcsak a magasabb útdíjjal, hanem a növekvő üzemanyagköltséggel is terhelik a cégeket, emellett környezetterhelés tekintetében is hátrányosak. A hosszabb útvonalakon és drágábban teljesíthető fuvaroknál további problémát jelent az időfaktor: a gépkocsivezetők vezetési idejének kihasználhatósága csökken, ahol eddig két megbízást tudtak teljesíteni, ott most gyakran csak egy fér bele a napi munkaidőbe, azaz a korábban két fuvarra porlasztható költségeket most egy megbízással kellene kitermelnie a vállalkozásoknak. Ráadásul ebben a kritikus időszakban vált elérhetetlenné a NÚSZ útdíjkalkulátora, amely az egyetlen lehetőség volt az elmúlt időszakban arra, hogy a fuvarozók hivatalos forrásból származó adatokkal (kalkulációval) támaszthassák alá a megbízók felé az útdíjköltségeiket.

Az érdekképviseletek üdvözlik az ÉKM tárgyalási szándékát, egyben rámutatnak arra, hogy az MKFE és a NiT Hungary eddig is nyitott volt az egyeztetésre, ezért most reményünket fejezzük ki, hogy a szaktárca valóban nyitott az érdemi tárgyalásokra, és a kompromisszumos megoldások megtalálására.

Az MKFE és a NiT Hungary közös közleményét ITT» olvashatja.



Korábbi cikkeink a témában:

Megismétlődhet az útdíj-sokk – akár 15%-kal is nőhetnek a fuvardíjak»

Csődöt hozhat az útdíjemelés - MKFE megjelenések a médiában»

Magyar útdíj 2026. január 1-jétől»

A magyar útdíj 2026-os várható változása - nem hivatalos adatközlés! (2025. november)»

Tájékoztatás kérése útdíj-átalakításról, jövő évi díjmérték kihirdetéséről»

Vizsgálat kezdeményezése a 85-ös főúton kihelyezett súlykorlátozás miatt»

Az ÉKM válasza a súlykorlátozásokkal kapcsolatos felvetéseinkre»

A 81-es és a 82-es főutak súlykorlátozásáról szóló híradásunk »

A 85-ös főút korlátozásáról szóló korábbi cikkünk »

A 7-es és 64-es főutakról szóló híradásunk »

Az előzetes értesítés nélküli, megszaporodó súlykorlátozásokról szóló összefoglaló híradásunk »

A tokaji áthajtási engedélyek visszavonásáról szóló cikkünk »






MKFE Kommunikáció






KINGSPED Kft KINGSPED Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NTS Kft. NTS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. STV Kft. STV Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NTS Kft. NTS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. STV Kft. STV Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft.